BASIC WALL PAINTING: SIMPLY THE BEST

A tisztasági festés az a minimum, amit egy használt ingatlan átvétele után mindenképpen el kell végezni, illetve az a kötelező munka, amit időről időre meg kell ismételni. Ez tűnik az egyik legegyszerűbb feladatnak a festészeti feladatok közül, ám könnyedén tönkre lehet tenni vele otthonunk hangulatát, ha nem szakember végzi.

 

WHAT DOES BASIC WALL PAINTING MEAN?

A környezetünk tisztaságáért folyamatosan tennünk kell. Elengedhetetlen gondoskodnunk a falak megfelelő állapotáról, ezért kell nagy hangsúlyt fektetnünk a tisztasági festésre, amit az Iroda-Belső Építész Kft. magas minőségben és jó áron biztosít. Tisztasági festésről akkor beszélünk, amikor kevésbé szennyezett egy falfelület, és egy, vagy maximum két réteg festést igényel, minimális falhibák javításával. Ha például egy-egy bútor vagy bútorelem festést követően máshova kerül, és be kell glettelni azok helyeit.

A tisztasági festés gyakorisága több dologtól is függ, de általánosságban elmondható, hogy 2-3 évente szokták igénybe venni, ilyenkor általában egy-két rétegben elegendő a festés. A tisztasági festés télen is kivitelezhető, de érdemesebb száraz időben végezni, a kevésbé párás időben gyorsabban száradnak a falak. Legtöbbször fehér falfelületeknél szokták kérni a tisztasági festést, de színeseknél is hasonlóan alkalmazzuk. Itt azonban ügyelni kell a színválasztásra, melyet érdemes szakemberre bízni, főleg, ha a régitől nagyon eltérőt szeretnénk.

 

When is it necessary to simply repaint the walls?

Dohányzás, fűtőtestek, de akár a penész által okozott elszíneződések is indokolhatják a műveletet. A háziállatok sem kímélik a falakat, könnyen megkárosíthatják a felületet, legyen az akár egy karcolás, vagy felszíni szennyeződés., és a kisgyermekekről se feledkezzünk meg, hiszen előfordulhat, hogy a lekvár, filctoll, színes gyurma nem a megszokott helyére kerül.

Fontos szerepe van a tisztasági festéseknek például egy használt ingatlan birtokba vételekor, mivel a legtöbb esetben ez az első művelet, mielőtt bebútoroznánk, legyen szó akár saját lakásról vagy bérleményről. Kisgyermekes családoknál nem csak az esztétika miatt, hanem higiéniai szempontból is javasolt évente felfrissíteni a falakat.

 

Basic wall painting: entrust it to a specialist!

A tisztasági festés házilag is kivitelezhető, de ha szeretnénk időt és energiát spórolni, akkor érdemesebb szakértő kezekre bízni. Elsőre nem tűnik bonyolult munkának, de szerintünk önállóan nem érdemes elvégezni, mert a megfelelő eszközök és tapasztalat hiányában nem lesz tökéletes.

 

PRICE OF BASIC WALL PAINTING

Itt konkrét számokat azért nem írunk, mert nem tudunk. Függ például a felhasznált alapanyagoktól (minőség és mennyiség), valamint a festeni kívánt helyiségek nagyságától. De befolyásolja még az is, hogy kell-e pakolnunk, mennyit kell javítanunk, nekünk kell-e beszerezni az alapanyagokat vagy sem.

 

Please Contact us for more information!

Telefon: +3620 492 1210 Email: iroda.homecartel@gmail.com